Az embereket mindig is érdekelte a kényelem. Ez a mai napig megmaradt, hiszen a hosszú fárasztó munkanap után, szeretünk olyan helyen aludni, ami hozzásegít bennünket a teljes kikapcsolódáshoz.
A kényelem, mint fogalom rendkívül sok rétű. Szeretjük hozzákötni a minőséget, a megfizethetőséget és elsősorban a gondtalanságot. Ágy esetében a kényelem szó elhangzásakor, egy puha, illatos fekhelyre gondolunk, párnákkal, takarókkal. Mintha csak egyfajta szentély lenne számunkra.
A mostani ember ágyának elődje gyakran nem volt más, mint egy fészekre hasonlító hely, esetleg kotorék vagy vájat. Ebben nagyon hasonlítottunk az állatokra. Őseink előszeretettel használtak ágakat, gallyakat, fűkupacokat és faleveleket is ennek kialakítására. A civilizáció fejlődésekor kialakult az ágy, mint fogalom. A görögök és a rómaiak többféle ágyat használtak, márványból, kőberakással, egyéb fémekkel, selymekkel. Nem csak alvásra esetleg szexuális együttléthez, de olvasásra vagy evésre is használtak ágyakat, sőt halottas ágyakat is használtak, melyeken a máglyára vitték el a hullákat. A kereszténység megjelenésével ennek szerepét a szarkofágok, később koporsók vették át.
Lássunk néhány régi ágyat és környezetét, hogy elődeink hol szerették igazán eltölteni a pihenésre szánt idejüket! Ha szeretnéd a képeket nagyobb méretben is megnézni, kattints rájuk!
Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.10.191
KEDVED TÁMADT ESETLEG EGY ÚJ ÁGYAT BESZEREZNI?
Nézd meg kínálatunkat:
Ágyak, ágykeretek, heverők, itt!
Forrás: POTE
Forrás: Lissák Tivadar, Fortepan
Forrás: URbán Tamás, Fortepan
KEDVED TÁMADT ESETLEG EGY ÚJ ÁGYAT BESZEREZNI?
Nézd meg kínálatunkat:
Ágyak, ágykeretek, heverők, itt!