|

Nemrég matracot vásároltam magamnak és a páromnak.
Most végre kipróbálhatom mindazt, amit a kényelmes matrac
kiválasztásáról megtanultam! – gondoltam magamban.
Azt már az elején eldöntöttem, hogy nem az ár alapján fogok választani, így nem választom a legolcsóbbat (hiszen valljuk be őszintén, nem 1-2 évre tervezzük a matracunk használatát). Persze lényeges az ár és ezt is figyelembe kell venni, de életünk közel 30%-ét töltjük ágyban, így nagyon fontos a kényelem és a megfelelő tartás. Na de nézzük is, hogy miként működik ez a gyakorlatban.
Manapság többféle típus és szerkezet közül választhatunk. Legelterjedtebbek a bonellrugós matracok. Ezeknek a nevükből adódóan rugós belsejük van, ami egy hagyományos acél rugózatot jelent. A rugók egymáshoz vannak kapcsolva, így a terhelést egyenletesen osztják el. Egyes típusoknál több alvási zónát találunk, ami a test más és más formáját követi. Előnyük, hogy viszonylag olcsón megvásárolhatjuk, általában megfelelő tartás biztosítanak és hosszú élettartamúak. A rugózatra legtöbb esetben 5-10 év garanciát vállal a gyártó.
Másik nagy csoport a zsákrugós, vagy táskarugós típus. Ezeknél szintén acélrugókat találunk a matrac belsejében, azonban minden egyes rugó külön-külön helyezkedik el és egyenként be vannak csomagolva. (erről kapta a nevét) Előnye ennek a típusnak, hogy jobban reagál a pontszerű nyomásra, azaz, ha oldalt fekszünk, a vállaknál és a csípőnél besüpped, viszont a derekat, a lábat és a fejet megfelelően egyenesen tartja. Aki sokat forgolódik és gyakran vált alvási pozíciót, annak ez a típus biztosan jó választás lesz. A garancia itt is megtalálható a rugózatra, 5 és 10 év között.
Harmadik választási lehetőség a rugó nélküli matracok csoportja. Itt jelentős eltérést találunk a fentiekhez képest, hiszen a matracok belsejében nem találunk rugókat. Rugalmasságuk az anyaguk szerkezetében rejlik, amit a Brazíliában őshonos gumifa alapoz meg. A belőle nyert anyagból készítik a latexet, amely egy rendkívül jól formálható, nagyon rugalmas és környezetbarát alapanyag. Természetesen több változatban is készülnek, de fő jellemzőjük a kiváló súlyelosztás, mivel nagyon rugalmasak és ennek köszönhetően, hamar visszanyerik eredeti állapotukat. Aki a puhább, süppedősebb fekhelyet kedveli, annak ez a biztosan jó választás lehet.
Végigfeküdve mindegyik típuson, könnyedén összehasonlíthatóak egymással. Amit én fontosnak tartottam, hogy nagyon kényelmes legyen és jól érezzem magam benne, a matrac sokáig tartós maradjon, illetve megfelelő alátámasztást biztosítson alvás közben. Régebben elterjedt volt, miszerint a kemény matrac a jó. Ez nem igaz, hiszen gondoljunk csak bele, milyen érzés egy deszkán feküdni és átfordulni egyik oldalunkról a másikra. Persze a túl puha sem jó, ahonnan alig tudunk kimászni, annyira süppedős. Hogy ezeket a hibákat kiküszöböljük, négy egyszerű tipp segítségével könnyedén megtalálhatjuk a megfelelő matracot.
Ne kapkodj!
A vásárlást nem szabad elkapkodni! Legalább 10 percig feküdjetek különféle pózokban azon a matracon, amit kinéztetek, vagy szeretnétek megvásárolni! Nem jó otthon rájönni, hogy mégsem kényelmes, vagy, hogy a másikat kellett volna választani…
Megfelelő alátámasztás
Feküdjetek hanyatt a matracon. Ha túl könnyedén be tudjátok csúsztatni a kézfejet a derék alá, vagy kényelmetlen a vállaknál és a csípőnél, akkor a matrac túl kemény. Ha viszont semmi rés sincs a derekatok és a matrac között, akkor túl puha matracot próbáltok éppen.
Oldalra fordulás
Változtassatok alvási pozíciót! Ha nehézséget okoz, akkor túl puha a matrac, ha a vállaknál és a csípőnél kényelmetlen, akkor túl kemény. Ne sajnáljátok az időt a kipróbálásra, mivel ez az egyik legfontosabb része a tökéletes matrac kiválasztásának!
Ha kettőtöknek lesz…
Soha ne hagyatkozzatok egymás véleményére! Együtt próbáljátok ki, mivel mindkettőtöknek kényelmesnek kell lennie! Feküdjetek egymás mellé és forduljatok néhányat. Ha nagyon eltérő az alvási szokásotok, akkor inkább két darabból kérjétek, így elkerülhetitek az áthullámzást, azaz, ha a párotok forgolódik, azt nem veszitek majd észre. Attól nem kell aggódni, hogy rés lesz a kettő között, hiszen a megfelelő méretű ágykeret szilárdan egymáshoz szorítva tartja majd a matracokat.
A fenti négy tipp segítségével biztosan olyan matracotok lesz, amely biztosítja majd a kényelmes és pihentető alvást, egészséges alátámasztást biztosít, egyenesen tartja a gerincet és sokáig nem kell majd cserélni.
Ez a legfontosabb: kényelem, megfelelő alátámasztás, tartósság.
Kényelmes napot kívánok!
vissza a Lakberendezés rovathoz
|